MackóKör, mint a 24. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat futama

MackóKör, mint a 24. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat futama

A sorrendben 24. Hegyikerékpáros Városi Bajnokság Sorozat idei záró futama a MackóKör lesz, a versenyközpont pedig a somoskőújfalui Vargánya Vendégházzal szembeni játszótér.

Rendhagyó módon ez egy félig „virtuális” városi bajnokság futam lesz. Nem klasszikus futamra kell gondolni, hiszen nem csak ezen a napon, 2018. október 14-én (vasárnap) lehet majd teljesíteni a MackóKör útvonalát, hanem az addig hátralévő napokban bármikor. Sőt, bármennyiszer lehet próbálkozni, de csak a legjobb időeredmény számít majd. Sőt, aki idén már teljesítette és elégedett az időeredményével, az is érvényes. A lényeg, hogy 2018. október 14-én 13:30-ig legyen egy olyan időeredményed, amit figyelembe vehetünk a „futam” eredménylistájának összeállításakor.

A zárónapon célba érés után egy ebédre invitálunk majd mindenkit a Vargánya Vendégházhoz, 14 órakor pedig eredményt hirdetünk. A MackóKör teljesítésével kapcsolatos kérdéseidre itt találsz választ. Eredményedről pedig úgy fogunk tudni, ha a teljesítést jelzed nekünk ezen bejegyzés alatt, kommentben (név, születési hely, egyesület megadása mellett), vagy majd a helyszínen, 2018. október 14-én.

A MackóKör teljesítését a 24. Hegyikerékpáros Városi Bajnokságon belül az U19 férfi és U19 női kategóriák, illetve az ettől idősebbek számára írjuk ki. Az ettől fiatalabbak számára 2018. október 14-én 11 órától egy ügyességi versenyt tartunk majd a Vargánya Vendégházzal szembeni játszótér füves területén. A részvétel ingyenes.

Kategóriánként tehát:

U9 lány / U9 fiú – Ügyességi verseny a Vargánya Vendégházzal szembeni játszótéren 11 órától
U11 lány / U11 fiú – Ügyességi verseny a Vargánya Vendégházzal szembeni játszótéren 11 órától
U13 lány / U13 fiú – Ügyességi verseny a Vargánya Vendégházzal szembeni játszótéren 11 órától
U15 fiú – Ügyességi verseny a Vargánya Vendégházzal szembeni játszótéren 11 órától

U19 nő | U19 férfi – MackóKör teljesítés 13:30-ig
Felnőtt nő – MackóKör teljesítés 13:30-ig
34 év feletti férfi – MackóKör teljesítés 13:30-ig
Felnőtt férfi – MackóKör teljesítés 13:30-ig
Elit férfi felnőtt – MackóKör teljesítés 13:30-ig
Elit férfi master – MackóKör teljesítés 13:30-ig

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.