Íme a Salgótarjáni HKE idei eseményei
Kedden délután megtartotta idei első ülését a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület elnöksége. A teljes létszámban összeült testület áttekintette a tavalyi év gazdálkodását, döntött az idei szakági költségkeretekről és elfogadott tagfelvételi jelentkezéseket. Az elnökség döntött továbbá olyan egyedi támogatási kérelmekről is, melyeket jelentősebb hazai és külföldi rendezésű eseményeken való indulás érdekében nyújtottak be az egyesület tagjai. A legfontosabb és a legtöbbeket érintő döntések mégis talán az idei versenynaptárhoz kapcsolódnak, melynek tervezete néhány napja már nyilvánossá vált. Az április 5-re tervezett Sportos Egészségnap a koronavírus terjedése elleni intézkedések részeként meghozott országos és helyi döntések értelmében elmarad. Az első saját rendezésű 2020-as esemény a Kohász Kék útvonal fennállásának 50 éves évfordulójához kapcsolódik. Május 16-án Kreicsi Gábor szervezésében az útvonal szellemiségét és tájolását követve, ugyanakkor végig aszfalton lehet majd bejárni a Diósgyőr és Salgótarján közötti távot. A „hivatalos” Kohász Kék teljesítménytúra (gyalogos formában) augusztus 15-én lesz, egyesületünk Túra Szakágának tagjai is segítik a rendezést. Egy…
CRIF #2 – Saját legjobbján 18 másodpercet faragva nyert Tóth Norbert
Tóth Norbert, az egri székhelyű Saxum KSC kerékpárosa nyerte a Cered és Rónafalu között 2019. szeptember 22-én megrendezett CRIF #2 országúti hegyi időfutamot. Amíg tavaly 60 körüli, idén már mintegy 75 indulója volt a 9,3 kilométeres távon, 297 méter szintkülönbségű útvonalon megrendezett hegyi időfutamnak. Tóth Norbert (Saxum KSC, 17:45) és 31,44 km/h-s átlagsebességnek megfelelő teljesítménye mögött Tóth Gábor lett a második (Salgótarján, 18:38), az abszolút harmadik időt pedig a rendező klub kerékpárosa, Kovács Dávid (Salgótarjáni HKE, 19:25) tekerte. A nőknél a 17 éves Bali Sára (Salgótarjáni HKE, 23:59) volt a leggyorsabb, egy másodperc híján 24 perces ideje egyben új női pályacsúcsot is jelent. A 3100.hu részletes beszámolója a CRIF #2-ről itt olvasható. A CRIF #2 eredménylistája az alábbi ikonra kattintva tölthető le. Az alábbi fotóra kattintva éritek el képgalériánkat az eseményről. A felvételeket Rigó Gergelynek köszönjük!
Összeállítottuk 2019-es eseménynaptárunkat
Az összesítésben a korábbi években megszokottak szerint helyet kaptak a különböző szakágaink versenyei, túrái, egyéb eseményei. Az alábbi linkre kattintva letölthető táblázatban szerepelnek a saját rendezésű versenyek is. Figyelmetekbe ajánljuk a májusi Salgóbánya 25x/24 óra, illetve az októberi CRIF #2 eseményeinket. Ezeket a későbbiekben részletesen is ismertetjük majd. (Kiemelt fotó: Rigó Gergely)
Szlovák válogatott kerékpáros volt a leggyorsabb a rónai hegyi időfutamon
A füleki Kasko Dávid, a Cyklistický Tím Firefly versenyzője volt a leggyorsabb a vasárnap első alkalommal megrendezett, Cered és Rónafalu közötti országúti kerékpáros hegyi időfutamon. A szlovák korosztályos válogatott kerékpáros 32,25 km/h-s átlagsebességet produkálva, 17 perc és 18 másodperc alatt teljesítette a Cered határát jelző tábla és a rónafalui kultúrház közötti 9,3 kilométeres, 297 méter szintkülönbségű távot. A 3100.hu részletes beszámolója a CRIF #1-ről itt olvasható. A CRIF #1 eredménylistája az alábbi ikonra kattintva tölthető le. Az alábbi fotóra kattintva éritek el képgalériánkat az eseményről. A felvételeket Rigó Gergelynek köszönjük!
Karancs Királya – Az eddigi rekordok: 22:36 és 23:03
A számok bűvöletének hódolva mutatjuk 11 év összesített eredményeit. Mindet. A szűrők segítségével rákereshetsz magadra, korosztályos ellenfeleidre vagy akár csapattársaidra is. De ha már számok. Dr. Bakos Gergő (Salgótarjáni HKE) 22 perc 36 másodperces idejét a debütáló rendezés óta nem tudta megdönteni senki. Az akkoriban a hazai élvonalba tartozó hegyikerékpárosunk érdemeit nem kisebbíti, de hozzá kell tennünk, hogy emlékeink szerint egy bizonyos szempontból az az év, illetve egy másik év voltak a kivételek tekerhetőség szempontjából. Az Elemér-forrás utáni meredek szakasz alapjában véve szinte kitekerhetetlen, kivéve amikor jelentősebb felújítás, beruházás zajlik a csúcson található rádió- és telekommunikációs állomásokon, emiatt pedig sokat jár fel teherautó (jellemzően egy IFA). A legközelebb ehhez az időhöz, és egyben a csúcstartón kívül egyetlenként 23 perc alatt 2009-ben a balassagyarmati Béla Attila járt (LTV – Merida Racing Team, 22:54). A futók 2011-ben csatlakoztak hozzánk, Telek András (Zenit SE) remek felvetésére. Itt egyértelműen a multiNavigator Hegyifutó Kupasorozathoz való…
Karancs Királya – 2018. június 10.
12. alkalommal rendezzük meg a Karancs Királya uphill hegyikerékpáros időfutamot, 6. alkalommal közösen a Zenit SE csapatával, egyben idén is a multiNavigator Hegyifutó Kupasorozat részeként. A korábbi években megszokottak szerint rendezzük idén is az eseményt: a hegyikerékpárosokat és a futókat a salgótarjáni Toyota Kakuk autószalon parkolójában várjuk majd. A hagyományokhoz hűen az U9-es és az U11-es korosztályok hegyikerékpáros versenyét Kercseg-laposon tartjuk majd a délutáni órákban. Előnevezés nem szükséges, a helyszínen várjuk majd a nevezőket. A futók tömegrajttal, a hegyikerékpárosok egyenkénti indítással indulnak majd neki a korosztályok szerinti távoknak az Elemér-forrásig, illetve a Karancs csúcsán álló kilátóig. A verseny kiírása az alábbi ikonra kattintva tölthető le. Kiemelt fotó és további képek: Kelet – Nógrád közéleti magazin | Facebook